Írta: Lizzie Fry
Elkezdtem 2024. 04.08. Hétfő
Cartaphilus Kiadói Kft. | 2021 | magyar nyelvű | keménytábla | 448 oldal
Nem a nők az ellenségeink. Meg kell védenünk őket maguktól, éppúgy, ahogy meg kell védenünk magunkat is."
Képzelj el egy olyan világot, amelyben boszorkányok márpedig léteznek. Amelyben az anyákról lányokra öröklődő erő ősi és ártalmatlan, mégis rengeteg férfit megrémít.
És most képzeld el, az Amerikai Egyesült Államok újonnan megválasztott populista elnöke elrendeli, hogy minden boszorkányt be kell börtönözni a saját és környezete biztonsága érdekében. Egy ilyen világban nőként élni annyi, mint bűnösnek lenni.
A boszorkányokat világszerte üldözni kezdik. Egy fiatal nő eközben olyan erőt fedez fel magában, amelynek létezéséről fogalma sem volt, és amely azonnal a legüldözöttebb boszorkánnyá teszi őt - és egyben a legveszélyesebbé.
Lizzie Fry A szolgálólány meséjét megidéző, letehetetlen regénye a hatalomról és az elnyomásról mesél egy, a miénkre rémisztően hasonlító világban.
Az elejére úgy éreztem nagyon jó lesz.
De a történet vezetés, Adelita zavaros emlékei, a többiről nem is beszélve így csütörtök, péntek nem is hoztam.
Nem bírtam ki, megnéztem ismételten a molyon a véleményeket, azt hittem bennem van a hiba, vagy esetleg én tettem fel túlságosan a mércét az eddigi kedvenceim után, de nem.
Mások is ugyanazt érezték mint én. Az eleje jó lenne, a politikai szál is érdekes ahogy a boszorkányokat nyomnák el, de a történet valahol elveszett. 200 oldalig bírtam, kínlódtam, néztem, hogy akkor most mi van? Utána egyszerűen mindig otthon maradt.
Nem hívott, nem emlékeztetett, hogy juhuu itt vagyok, vigyél magaddal. Kedvenc hőn szeretett könyv tartóban minden reggel ott maradt a reggeli polcon.
Így hát Lizzie Fry, elnyomás, üldözés, bosszú, de visszavágunk szlogen után valami hasonlóval zárnám ezt az olvasást is.
Hívtál, olvastattál, elvesztettél, elvesztettelek, leraktalak.
Magam részéről utálom a gondolatot, nem szeretek félbe hagyni semmit se, ezt író palántaként sokszor mantrázom is, de az olvasás során megtanultam, hogy ami nem hív hiába szeretném, nem tudom felvenni.
Úgy meg nem jó leülni mert vagy csak ülök felette, a másik pedig, vagy csak gyorsan átlapozom, de az csalás lenne, és ugyebár írtam nem szeretnék tucat blogger lenni, de ezt semmiképp se tenném azért, hogy azt hazudjam, juhuu elolvastam ezt ne is várjátok tőlem.
Így x. könyv után megtanultam, könyvmolyként nem ciki ha valamit abba hagysz. Akkor az a regény vagy nem olvastatta magát, vagy egyszerűen nem a te világod, de az nem azt jelenti, hogy másnak ne tetszene.
Sajnos itt, ennél a könyvnél gondolataim megegyeznek a molyon olvasottakkal. Mást vártam, nem azt kaptam, csalódtam, eltettem.
Borítója egyszerű, de nagyszerű, de nem az amit büszkén mutogatnék bárkinek.
Félbehagytam: 20124.04.18.
